Szent Imre verseny 2021. - felhívás (8-as felvételizők figyelmébe ajánljuk)

Szent Imre tehetségkutató tanulmányi verseny a 8. osztályos tanulók számára


A Keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulmányi versenyt hirdet a folyó tanévben 8. évfolyamon tanuló diákok számára.

A verseny célja, hogy a jelenlegi 8.A osztályunkba a 2021/2022-es tanévben új tanulókat tudjunk fogadni átvételi eljárás keretében, elsősorban a Szent Imre versenyen megfelelő helyezést elért tanulók közül, úgy, hogy az új tanulók zökkenőmentesen be tudjanak illeszkedni az ott folyó oktatásba.

A verseny az alábbi tantárgyakból kerül lebonyolításra:
 

A verseny anyaga az érvényes 7. osztályos anyag, valamint a 8. osztályos tananyag időarányos része. Történelemből a gimnáziumi tananyag (7-8. osztály) őskor és ókor témaköreit fogja át.

A verseny időpontja
2021. március 31. (szerda) és április 9. (péntek) 9.00 óra.

A verseny színhelye
iskolánk Deák Ferenc utcai épülete: Keszthely, Deák F. u. 8-10.

Időtartama kétszer másfél óra. Az első napon magyar-történelem, a másodikon matematika-fizika összevont írásbelit tartunk.

Kérjük, hogy a versenyzők legalább 10 perccel az írásbeli kezdete előtt jelenjenek meg a helyszínen!

A versenyen minden tantárgyból és összevontan is hirdetünk eredményt az iskola honlapján.

A versenyen való részvétel ingyenes.

Jelentkezni lehet:

A letölthető Jelentkezési lap kitöltésével. A kitöltött jelentkezési lapokat a titkárságon kérjük leadni. Jelentkezni e-mailben is lehet, a titkarsag@vajda-khely.sulinet.hu címre csatolt fájlban kitöltött és elküldött jelentkezési lappal

A jelentkezés határideje: 2021. március 8.

A szervezőbizottság    

 

Címkék