2023-10-26 Demokráciajáték a Parlamentben

Az október 26-i budapesti kirándulásunkat komoly előkészítő munka előzte meg. Az aktuális törvényjavaslat megismerése után szakmai cikkeket olvastunk, statisztikai adatokat tanulmányoztunk, frakcióüléseket tartottunk, módosító javaslatot írtunk és szóvivőket, frakcióvezetőt, vezérszónokot, jegyzőt, valamint bizottsági tagokat választottunk. 

A Keszthelyi Vajda János Gimnázium csapata a fiktív kormány koalíciós partnereként, a Téli Menedék Fórum színeiben juttathatta érvényre az elképzeléseit „Az egészséges életmód elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról” címmel benyújtott törvényjavaslatról. A frakción belül teljes konszenzus született azzal kapcsolatban, hogy nemcsak az alkohol, hanem az energiaitalok fogyasztásával is foglalkozni kell. Határozottan kitartottunk azon elképzelésünk mellett, hogy az állampolgárok egészségének megőrzése érdekében elengedhetetlen a fizikai aktivitás fokozása és a rendszeres testmozgás széles körű bevezetése. Rávilágítottunk arra, hogy az emberek nem szívesen teljesítik azt, amit előírnak nekik. Mivel a sporttevékenység kötelezővé tétele és a szigorú szankciók előreláthatólag elégedetlenséget szítanának az állampolgárok körében, a kényszerítés vagy a súlyos retorzió helyett azt támogattuk, hogy az állam ösztönözze inkább más, pozitív eszközökkel a rendszeres testedzést. Javaslatot tettünk arra, hogy az igazoltan, rendszeresen sportoló állampolgárok részesüljenek valamilyen jutalomban, például kedvezményekben és juttatásokban. Véleményünk szerint az állami költségvetés terhére megvalósuló jutalmazások nem borítják fel a költségvetési egyensúlyt. Az egészséges életmódot folytató emberek kevesebb kiadást jelentenek az államnak, mivel esetükben kisebb a megbetegedési rizikófaktor, és kevesebb államilag finanszírozott egészségügyi ellátást is igényelnek. Emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ által évente végzett fizikai állapotfelmérések is elősegíthetik a megbetegedések kiszűrését és megelőzését. Meggyőződésünk, hogy az általunk támogatott intézkedések megvalósítása jelentős egészségügyi fejlődéshez vezethet, továbbá pozitív társadalmi és gazdasági változásokat is eredményezhet, hiszen minden jól működő állam boldog és egészséges állampolgárokra épül. 

A plenáris, a bizottsági és a frakcióülések sorát csupán egy büféebéd szakította meg. Iskolánk politikusai, akiket a „média emberei” az eseményeket lezáró sajtótájékoztatón nehéz keresztkérdésekkel bombázták, kiválóan állták a sarat. Az élményekben gazdag, azonban szellemileg megerőltető tanulmányi kirándulásunkat a Szent Korona megtekintésével zártuk. A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban elköltött vacsoránk közben és a hazaúton boldogan egyetértettünk abban, hogy a Demokráciajáték nyertesei vagyunk, hiszen kisebb-nagyobb engedmények árán sikeresen keresztülvittük az elképzeléseinket. 

Reméljük, hogy ennek a parlamenti látogatásnak lesz még a jövőben folytatása!

Bencze Lilien Alexa (12. A) és Egyedné Molnár Eszter

Videós összefoglaló az október 26-i Demokráciajátékról: https://fb.watch/oWvGe_h6iE/

Kapcsolódó galéria

2023-10-26 Demokráciajáték a Parlamentben

Címkék