Játék az egész világ! (Idegen nyelvi napok 2024.)

Hagyományosan a 2024-es Idegen Nyelvi Napok is a diákok által kedvelt plakátversennyel indult. Gimnáziumunk tanulói angol, német, olasz, francia és orosz kísérőszövegekkel ellátott, érdekes, egyedi, művészi alkotásokkal örvendeztették meg az intézmény tanulóit és dolgozóit. 

A diákokhoz közel álló témaválasztás miatt a szerdai esszéírás iránt is nagy volt az érdeklődés. Az idei promgramsorozat fókuszában a játék állt: egy olyan önkifejezési forma, amely a gyermekek és a felnőttek fantáziáját egyaránt megmozgatja. 

A csütörtöki prezentációs verseny kellemes alaphangulatát a francia nyelvű „Les Champs-Elysées” c. dal adta meg. A tanulók témaválasztása nagyon széles spektrumon mozgott: az olimpiától kezdve, a bokszon, a kézilabdán, az amerikai focin, az orosz ruletten, a plüssfigurákon, a számítógépes játékokon túl olyan furcsa népszokásokról is hallhattunk, mint a sajtgurítási, cipőhajítgatási és az asszonycipelési verseny. A prezentációk között olasz, angol és német nyelvű versek hangzottak el. 

A rendezvény alatt szerzett élmények, tapasztalatok igazolni látszottak Platón szavait: "Többet megtudhatsz másokról egy óra játékkal, mint egy év beszélgetés alatt."  A pénteki vetélkedőn másfél óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy a versenyfeladatok által jobban megismerjék egymást és a többi diáktársukat. Az eseményen Karácsonyi Ágnes munkaközösség-vezető köszöntötte az egybegyűlteket, majd ezt követte a szervező 10. A osztály látványos bevonulása. A diákok Farkas Berta tanárnő vezényletével a „Wavin’ Flag” c. dalt adták elő nagy sikerrel.  A gimnázium nyelvtanárai számos játékkal készültek erre a rendezvényre. Miközben a tanulók jó hangulatban játszottak, az online kvíz, a story-kockázás, a zenehallgatás és az izgalmas rejtvények élményközpontú tanulásra, az agytekervényeik megmozgatására serkentették őket. A napot jelmezes felvonulás zárta, ahol a szervezők legófiguráknak, Rubik-kockának és plüss álatoknak beöltözve osztották az édességeket a jelenlévőknek. 

A rendezvénysorozat záróakkordjaként, 2024. március 11-én került sor az ünnepélyes keretek között megtartott eredményhirdetésre, ahol a jutalmak és az oklevelek kiosztása után a diákok közös süteményezés közepette oszthatták meg egymással és a nyelvtanáraikkal a tapasztalataikat, élményeiket.

A gimnázium tanulói és nyelvtanárai hálásak a nagylelkű támogatásért Dr. Kukorelly Pálnak, a Vajda 2000 Közhasznú Alapítványnak és a 10. A osztályos diákok szüleinek, akik lehetővé tették az Idegen Nyelvi Napok színvonalas lebonyolítását.

Egyedné Molnár Eszter
 

Kapcsolódó galéria

2024-03 Idegen nyelvi napook

Címkék