Utazás a Varázsvölgybe - Boppard cserediákprogram 2025.

Az egész történet, annak a története, hogy a 25-ös tanévben vajdások egy kis csoportja Boppardba utazott, még tavaly kezdődött. Amikor Arányiné Németh Márta tanárnő bejelentette, hogy hosszú idő után újra lehetőségünk lesz meglátogatni a németországi testvérgimnáziumunkat. 

Természetesen kapva kaptunk az alkalmon, mert bármilyen utazás, ami hajnali háromkor kezdődik egy Tesco parkolóban, csak a legjobb lehet. Szóval kellő felszereltséggel, egy háborúra elegendő szendviccsel, fejenként 3 párnával, és Marton Edina tanárnővel elindultunk meghódítani a varázsvölgyet. 

Tizennyolc óra buszos száguldás és egy passaui gyors stop után megérkeztünk a völgybe, ahol összemosódott tér és idő, legalábbis olyan fáradtak voltunk, hogy úgy tűnt. 

Megismerkedtünk a cserediákjainkkal és a szüleikkel, akik aztán mindenféle előzetes biztonsági útmutató nélkül hazavittek minket. Így mindenki beköltözhetett a saját kis szanatóriumába. Szanatóriumba, ami gyógykezelést biztosított mindannyiunknak az iskola káros hatásai ellen. 

Másnap a reggeli üdvözlés után, amikor kiderítettük, hogy a németek csak szénsavas vizet isznak, elkezdődtek az órák. 

A hét során körülbelül tíz órán vettünk részt, ami lényegesen kevesebb, mint amin ti voltatok ;). Itt tényleg csak az activity szabályai szerint kommunikáltunk. És ugyan biztosat nem mondhatok, mert én sem értettem sokat, de szerintem elég jó volt a hangulat. 

Meg kell említsem, hogy a hét során az is kiderült, hogy a németek a szénsavas víznél egy dolgot szeretnek jobban, a túrázást. 

De legalább nem árultak zsákbamacskát, mert már az első nap felgyalogoltunk egy közeli hegy tetejére. Ezt másnap követte egy mászás a kőtengeren, és még a legendás Loreley sziklára is felmentünk. 

Megnéztük még Wormsot és Koblenzet is, természetesen ezeket is hosszú séták keretében.

Pénteken pedig részt vettünk egy igazi német házibulin, ami nem is igazán volt hű a nevéhez, mert egy pajtában tartották. Itt csúnyán leiskoláztak minket abban, ki tudja hangosabban énekelni a saját országa dalait. 

A szombatot pedig rajnai tűzijátéknézéssel zártuk. 

Vasárnap este hét órakor indultunk haza, miután egy beltéri piknikkel elköszöntünk a cserediákjainktól. 

Ez a hét nap, ami olyan izgalmas volt, hogy sokkal inkább tűnt hét évnek, így ért véget. 

És ugyan senki sem ellenőrizte még, de biztos vagyok benne, hogy ezek után két jegyet javítottam a német átlagomon. 

Gedeon Emília 11.A