Tájékoztató az előrehozott érettségi vizsgáról

A 100/1997. Korm. rendelet 9.§ (3) értelmében előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt egyes érettségi vizsgatárgyból első alkalommal letett érettségi vizsga.
 

1. Mely tantárgyakból lehet előrehozott érettségit tenni?

A) Idegen nyelvből a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző második tanév (10. évfolyam) május-júniusi vizsgaidőszakában, valamint az azt követő vizsgaidőszakokban. Előfeltétel a komplex C1 típusú nyelvvizsga vagy a szaktanári ajánlás, továbbá az, hogy a diák az idegen nyelv tantárgy követelményeit az előírtnál rövidebb idő alatt teljesítse. Ehhez osztályozóvizsgát kell tenni, amit az intézményvezető egyéni kérvény alapján engedélyez.

B) Osztálytípustól függően minden olyan tantárgyból (biológia, digitális kultúra, ének-zene, fizika, földrajz, kémia, természettudomány) melynek tanítása a középiskola helyi tanterve szerint a középiskolai tanulmányok befejezését megelőző tanévek valamelyikében lezárul. A vizsgára legkorábban 11. évfolyam október-novemberi vizsgaidőszakában, vagy az azt követő vizsgaidőszakok valamelyikében kerülhet sor.

C) Azon tantárgyak esetében, amelyek tanítása a középiskolát lezáró évfolyamon fejeződik be, az előrehozott vizsga letétele nem lehetséges.

2. Jelentkezés határideje és módja

A) Május-júniusi vizsgaidőszakra:

  • Január 31-ig a tanulmányok rövidebb idő alatt való teljesítése iránti kérvény (jelentkezés az osztályozóvizsgára) beadása (titkárság)
  • Február 15-ig jelentkezés az érettségi vizsgára (titkárság)
  • Áprilisban osztályozó vizsgák
  • Májusban írásbeli érettségi vizsga
  • Júniusban szóbeli érettségi vizsga

B) Október-novemberi vizsgaidőszakra:

  • Június 15-ig a tanulmányok rövidebb idő alatt való teljesítése iránti kérvény (jelentkezés az osztályozóvizsgára) beadása (titkárság)
  • Augusztus utolsó napjaiban osztályozó vizsgák
  • Szeptember 5-ig jelentkezés az érettségi vizsgára (titkárság)
  • Októberben írásbeli érettségi vizsga
  • Novemberben szóbeli érettségi vizsga

3. Fontos tudnivalók

  • A határidőn túl benyújtott vizsgajelentkezéseket nem lehet elfogadni.
  • Az érettségi jelentkezést a jelentkezési határidőt követően visszavonni, megváltoztatni nem lehet.
  • Az előrehozott érettségi vizsgára való jelentkezésnek és a vizsga megkezdésének nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése.
  • Előrehozott érettségi vizsgára közép- és emelt szinten is lehet jelentkezni.
  • A vizsgázó az elégtelen eredménnyel rendelkező vizsgatárgyból javítóvizsgára legkorábban a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában, pótló vizsgára bármelyik vizsgaidőszakban jelentkezhet, szabadon választható vizsgatárgy esetén pedig arra is lehetősége van, hogy az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez másik szabadon választható vizsgatárgyat válasszon.

4. Közép vagy emelt szint?

  • A szabályozás lehetővé teszi azt, hogy a középiskolás diák először egy középszintű vizsgaeredményt szerezzen. Ha a vizsgázó sikeres (legalább elégséges) középszintű vizsgaeredményt szerez, lehetősége van arra, hogy egy későbbi vizsgaidőszakban egy szintemelő vizsgával az adott vizsgatárgyból emelt szintű vizsgaeredményt is szerezzen. Ha a tanuló az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt sikeres (legalább elégséges) középszintű vizsgát tett valamely vizsgatárgyból, úgy nincs arra lehetősége, hogy a sikeres vizsgát az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt középszinten megismételje. Ismétlő érettségi vizsgát középszinten az érettségi bizonyítvány megszerzése után tehet majd.
  • Ha a középiskolás diák előrehozott vizsgaként először egy emelt szintű vizsgaeredményt szerez, akkor az érettségi bizonyítvány megszerzéséig ugyanabból a vizsgatárgyból középszintű vizsgára már nem jelentkezhet. Felhívjuk a figyelmet továbbá arra, hogy amennyiben a tanuló az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt sikeres (legalább elégséges) emelt szintű vizsgát tett valamely vizsgatárgyból, úgy nincs arra lehetősége, hogy a sikeres vizsgát az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt megismételje. Ismétlő érettségi vizsgát az érettségi bizonyítvány megszerzése után tehet majd.
  • A sikertelen előrehozott érettségi vizsgát vagy a középiskolai tanulmányok befejező tanévét megelőzően tett, de sikertelen szintemelő érettségi vizsgát követően az adott vizsgatárgyból – javító vizsgára legkorábban a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában, – pótló vizsgára bármelyik vizsgaidőszakban lehet jelentkezni. A jelentkező a vizsga szintjét a pótló- és javítóvizsgára történő jelentkezéskor megváltoztathatja.

Címkék