2025-10-20 Angol Szépkiejtési Verseny

Angol Szépkiejtési Verseny a Vajdában!

Október 20-án délután, gimnáziumunk első alkalommal volt az Angol Nyelvi Szépkiejtési Verseny helyszíne. Varga Sz. Gábor, a gimnázium igazgatója, majd Karácsonyi Ágnes idegennyelvi munkaközösség-vezető köszöntötte a versenyre érkező 7. és 8. osztályos tanulókat és felkészítő tanáraikat. A versenyre Gyenesdiásról, Balatonszentgyörgyről, Badacsonytomajról, a keszthelyi Csány-Szendrey és Zalaszentgróti Általános Iskolából, valamint a Keszthelyi Vajda János Gimnáziumból érkeztek, hogy megmérettessék magukat. A versenyen közel 200 szavas szépirodalmi szöveget kellett felolvasni a zsűri előtt. Az eseményen részt vett Dr. Kukorelly Pál is, a Kukorelly Reischl Tanulmányi Alap elnöke, valamint Ő biztosította a verseny helyezettjeinek díjait, illetve Professzor úr besegített a zsűri munkájába is, és még a diákokhoz is volt egy-két biztató szava. A versenyen mindenki szépen szerepelt és lehetőség volt egymást meghallgatni, megismerni, beszélgetni. 

Külön köszönet illeti az általános iskolai kollégákat, akik, nemcsak, hogy nagyon jól felkészítették a tanulókat, hanem el is kísérték őket erre a megmérettetésre, ahol együtt töltötték ezt a felejthetetlen délutánt.

Karácsonyi Ágnes
idegennyelvi munkaközösség-vezető

 

Kapcsolódó galéria

2025-10-20 Angol Szépkiejtési Verseny

Címkék