Civil szervezetekről játékosan a Vajdában
A civil szervezetek világa költözött be a Keszthelyi Vajda János Gimnázium falai közé. 2025. október 20-án az állampolgári ismeretek fakultáció diákjai izgalmas, interaktív tanórán vehettek részt, amelyet Gyetvai Alexandra és Ács-Darabos Noémi, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársai tartottak.
A rendhagyó óra célja az volt, hogy a tanulók közelebbről megismerjék, hogyan dolgoznak a civil szervezetek a közösségért, és miért fontos az önkéntesség, a társadalmi felelősségvállalás. A beszélgetés során szó esett arról, mit is jelent alapítványként, ill. egyesületként működni, milyen területeken tevékenykednek ezek a szervezetek, és milyen lehetőségek rejlenek a közösségi kezdeményezésekben.
A program különlegessége az „AlaCoolj!” nevű társasjáték volt, amely igazi csapatmunkát igényelt: a diákok 5–6 fős csoportokban saját civil szervezetet „alapítottak”, hogy egy általuk választott társadalmi problémára közösen találjanak megoldást. A „frissen létrehozott” szervezetek célokat fogalmaztak meg, önkénteseket toboroztak, és konkrét projektterveket is kidolgoztak – mindezt jó hangulatban és sok nevetéssel kísérve.
A foglalkozás közben Karacsi Gábor is megosztotta tapasztalatait a cserkészetről és a Kölyöktorna Sportegyesület működéséről, így a diákok valós példákon keresztül is láthatták, hogyan válhat valaki aktív közösségi taggá.
A játék végén minden csapat bemutatta a közjó érdekében megálmodott projektjét, majd a tanulók közösen értékelték az ötleteket. A nap végén győztes csapatot hirdettünk.
A „civil kaland” bebizonyította, hogy egy kis kreativitással, összefogással és lelkesedéssel bárki tehet valamit a közösségért – akár már iskolásként is!
Egyedné Molnár Eszter







