Dolce vita magyar módra

Avagy mit csinálnak a Vajda János Gimnázium olaszosai, ha át akarják érezni a híres-neves olasz életérzést?

Azt a „dolce vitát”, ami sokak szerint csak Itáliában érhető utol. Nos, lehetőséget keresnek rá, hogy itthon élhessék át. Ebben volt nagy segítségünkre Czibor Anikó tanárnő, aki olaszkirándulást szervezett nekünk Budapestre.

A minden évben megrendezésre kerülő olasz főzőkurzus mellett idén egy kultúrprogram is színesítette a napot. A Magyar Nemzeti Galéria Dolce vita című kiállítását néztük meg, hogy ne csak az ételeken, hanem magyar festők Olaszországban készült alkotásain keresztül is átélhessük ezt az életstílust.

Május 5-én reggel felpattantunk a 6:48-as vonatra, és Budapest felé vettük az irányt. Ugyan mindenki kicsit álmos volt még, azért izgatottan vártuk a főzést, ami a nap első programja volt. A Studio Italia főzőkurzusán vettünk részt, aminek különlegessége, hogy egy igazi olasz szakács, Enrico mutatta meg nekünk, hogyan kell elkészíteni a házi paradicsomos gnocchit, a krumplival és póréhagymával töltött tejszínes raviolit, és persze az elmaradhatatlan desszertet, a tiramisút.

Én személy szerint gnocchit készítettem ötödmagammal, míg a többiek a szószok, a ravioli és a tiramisú elkészítésével foglalkoztak. Kedves szakácsunk, Enrico, valamint kísérő tanáraink, Czibor Anikó tanárnő és Szabó Péter tanár úr segítségével hamar elkészültünk, majd jóízűen el is fogyasztottuk a főztünket. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon élveztük a közös alkotást és a remekül sikerült ebédet is.

Ebéd után a riposo (délutáni pihenő, avagy szieszta) helyett a Budavári Palota felé vettük az irányt. A Magyar Nemzeti Galériában egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt, amely képletesen Itáliába kalauzolt minket. Magyar festőink nyomában járva több csodás képet is láthattunk, hiszen mindannyiukat megihlette a citrom- és tengerillatú országban tett utazás.

A műalkotások mellett a feladatok is nagyon érdekesek voltak. Például három-négy fős csapatokra osztottak minket, és minden csoportnak meg kellett figyelnie négy különböző, mégis hasonló festményt. Az alkotások mind a taorminai görög színházat ábrázolták, de mindegyik más szögből és stílusban mutatta be az ókori épület maradványait. A részletes megfigyelésre azért volt szükség, hogy utána megoszthassuk egymással azokat az apró részleteket, amiket első ránézésre talán észre sem vennénk. Nekem Ligeti Antal görög színházról készült képe tetszett a legjobban, mert ez volt a legrealisztikusabb, és látszott rajta a tenger is, ami szorosan kapcsolódik a dolce vitához.

Egy másik feladatban választanunk kellett egy festményt, amely a legjobban megfogott minket, majd le kellett ülnünk elé, és két teljes percig csak az alkotásra koncentrálni. Ez az idő nem tűnik soknak, mégis, ha ahhoz a hét másodperchez mérjük, amit egy átlagember egy festmény szemlélésével tölt, szinte örökkévalóságnak érződik. Azonban az is igaz: ha az ember egy, a szívéhez közeli képben mélyed el, a két perc pillanatok alatt elszáll.

A múzeumban körülbelül egy órát töltöttünk, bár ha őszinte akarok lenni, csak pár percnek tűnt – pontosan úgy, ahogy az olaszországi nyaralások is elrepülnek. A képek segítségével remekül átélhettük ezt a hangulatot.

A lélekben tett olasz utazás után egy valós, ámbár kevésbé édes út várt ránk: sajnos vonatra kellett szállnunk. Élményekkel és igazi olasz ízekkel telve tértünk haza, és elmondhatjuk: itthon is át lehet élni a dolce vitát, ha az ember a megfelelő helyen keresi.

Márvány Málna 10.C