Erasmus+ Csoportos mobilitás Heidenheim an der Brenzben

(2024-1-HU01-KA122-SCH-000233729)
Beszámoló
2024. október 7-13-ig a Keszthelyi Vajda János Gimnázium tizennégy diákja és két kísérőtanára egyhetes tanulmányúton vett részt Németországban, Heidenheim an der Brenzben, a Schulverbund im Heckental partnerintézményben. A csoportost mobilitást az Európai Bizottság Erasmus+ KA122 programjának segítségével szerveztük, melyre gimnáziumunk 2024 tavaszán sikeresen pályázott a Tempus Közalapítványhoz. Az utazás elsődleges célja a német nyelvi ismeretek bővítése, az eddig tanultak elmélyítése és gyakorlása volt. Az egyhetes program lehetőséget adott a kulturális tapasztalatszerzésre, az oktatási rendszer megismerésére valamint az iskolák közötti kapcsolat erősítésére is.
A hét eseményei és tapasztalatai
9:30 és 12:45 között a német partneriskola különböző tanóráit látogattuk meg. Délelőttönként lehetőségünk nyílt arra, hogy megfigyeljük, hogyan zajlanak a tanítási órák Németországban, milyen tantárgyakat tanulnak a diákok, köztük olyanokat is, amelyek Magyarországon nem szerepelnek a tantervben. Különösen érdekes volt látni, hogyan oktatják a német nyelvet idegen nyelvként a bevándorló diákok számára, és milyen támogató környezetet biztosítanak számukra. Ezek a tapasztalatok jelentősen bővítették pedagógiai és kulturális ismereteinket.
Bepillantást nyerhettünk a nyelvórák világába is, így angol, francia és német, mint idegen nyelv órákra is ellátogattunk. Emellett megismerkedtünk olyan tantárgyakkal is, amelyek Magyarországon külön tantárgyként nem szerepelnek:
- AES (Alltagskultur, Ernährung & Soziales) – Mindennapi kultúra, táplálkozás és társadalomismeret, amely gyakorlati ismereteket nyújt a mindennapi élethez, például étkezés, egészség, háztartásvezetés, fogyasztói tudatosság, valamint társadalmi és szociális témák terén.
- Gemeinschaftskunde – Társadalomismeret
- Technik – Technika
Az órákat 4 fős csoportokban látogattuk, és a diákok egy előre felajánlott listából választhatták ki, mely órákon szeretnének részt venni. A választást befolyásolta az is, hogy előzetesen kijelölt német kisérőjükkel együtt vehessenek részt az órákon. Betekintést nyerhettünk többek között matematika, német, angol, francia, testnevelés, fizika, kémia, földrajz és történelem órákba is.
A német és magyar diákok közös projektmunkán is dolgoztak, melynek témája az iskolai élet mindennapjainak összehasonlítása volt. A tanulók 4 fős csoportokban dolgoztak (2 magyar és 2 német diák), és minden csoport kapott egy altémát, amelyet részletesen kidolgozott, az összegyűjtött információkról plakátot készített és az prezentálta. Összesen 14 magyar és 14 német diák dolgozott ki 7 különböző témát, amelyek a következők voltak:
- Tanítási idők / tantárgyak / órarend
- Dolgozatok / vizsgák
- Értékelés / osztályozás
- Iskolai szabályzat / tanítási szünetek
- Médiahasználat az iskolában
- Iskolán kívüli tevékenységek (pl. sport, kultúra, osztálykirándulás stb.)
- Projekt napok / projekt hetek
A projektmunka munkanyelve a német volt, az előadást is ezen a nyelven tartották a csoportok. A közös munka hasznos volt a német és a magyar diákoknak is: a magyar diákok idegen nyelven kommunikáltak, a német diákok figyelmesen segítették a nyelvhasználatot, számukra sok új információ hangzott el az előadások során.
A délutánokat változatos programok töltötték ki. Kedden a közeli Neu-Ulm városába látogattunk, ahol kipróbálhattuk a környék legnagyobb gokartpályáját, majd ellátogattunk a Donaubad központba, ahol medencék és csúszdák sora biztosította a kikapcsolódást. Szerdán egy rendkívül különleges természeti látványosságot fedeztünk fel: a Charlottenhöhle barlangot, amely 587 méter hosszú és közel 3 millió éves. Egy ismeretterjesztő előadást is meghallgattunk a barlang kialakulásáról, majd rövid túrát tettünk a Kaltenburghoz, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt Baden-Württemberg dombjaira. Az estét az iskolában töltöttük, ahol közös társasjátékozás, kártyázás és pizzázás tette igazán családias hangulatúvá az együttlétet. Csütörtökön a délelőtti órák után a Voith Arénába, az FC Heidenheim labdarúgóklub otthonába látogattunk, ahol betekintést nyertünk a klub múltjába és jelenébe. A stadionbejárás után szabadidőnkben önállóan fedeztük fel Heidenheim utcáit, majd este egy közös éttermi vacsora és vezetett esti városnézés zárta a napot. A kivilágított város és a történelmi helyszínek különleges hangulatot teremtettek. Pénteken a közeli Ulm városába kirándultunk, ahol a partnerdiákok kalauzoltak végig bennünket a belvároson, megosztva velünk annak történelmi érdekességeit. A napot egy hangulatos palacsintaházban zártuk közös vacsorával.
Diákjaink számára a hét fénypontja a szombati nap volt, amikor Günzburgban, a Legolandben töltöttünk el egy egész napot. A különböző játékok, hullámvasutak és attrakciók mindenkit teljesen elvarázsoltak. Az esti búcsúvacsorát egy all-you-can-eat ázsiai étteremben tartottuk, ahol finom ételek és megható búcsúbeszédek mellett zártuk a közös hetet.
Vasárnap fáradtan, de rengeteg új élménnyel, tapasztalattal és barátsággal gazdagodva tértünk haza Keszthelyre.
Eredmények és sikerek
Az utazás során jelentősen fejlődött a résztvevők német nyelvi kompetenciája és kommunikációs készsége. A diákok bátrabban szólaltak meg, sok új szót, kifejezést sajátítottak el a mindennapi beszélgetések során, erősödött a német nyelv tanulása iránti elköteleződésük. Emellett erősödött a nemzetközi együttműködés és a kulturális nyitottság, hiszen a német diákokkal közösen végzett programok és beszélgetések valódi kulturális párbeszédet teremtettek. Kísérő tanárként érdekes tapasztalat volt, hogy diákjaink gyorsan beilleszkedtek a német nyelvi környezetbe, az óralátogatások során kapcsolatokat építettek német diákokkal, összehasonlítva a magyar és a német oktatási rendszert megfogalmazták azok negatívumait és előnyeit. Fontos eredménynek tartjuk, hogy a csereprogram nem csak a német-magyar kapcsolatokat, de a magyar diákok közötti kapcsolatokat is erősítették, nem csak a német nyelv, de a tanulás, az iskola és az új ismeretszerzési formák iránt is fogékonyak lettek.
A csereprogram után végzett kérdőíves felmérés eredményeként a diákok is megerősítették tapasztalatainkat.
A német nyelv tanulásával kapcsolatos tapasztalatok
A program egyik legnagyobb előnye a német nyelv gyakorlásának lehetősége volt. A diákok a hét folyamán folyamatosan német nyelvi környezetben voltak, ami természetes módon ösztönözte őket a kommunikációra. Már néhány nap után látható volt, hogy sokkal bátrabban és folyékonyabban beszéltek, nem féltek megszólalni, és megtanulták, hogy a hibák természetes részei a nyelvhasználatnak.
A mindennapi helyzetek, például közlekedés, vásárlás, éttermi rendelés, vagy beszélgetés a német diákokkal, valós nyelvi gyakorlási lehetőséget kínáltak, amire az iskolai órákon ritkán van alkalom. A résztvevők szókincse gazdagodott, hallás utáni értésük sokat fejlődött, és megtapasztalták, milyen érzés a németet valódi kommunikációs eszközként használni.
A németes diákok számára ez az utazás különösen motiváló volt. Többen jelezték, hogy az élmények hatására nagyobb kedvvel és önbizalommal tanulják tovább a nyelvet, sőt, néhányan elgondolkodtak azon, hogy a jövőben német nyelvterületen tanuljanak vagy dolgozzanak. A program így nemcsak a nyelvtanulást segítette, hanem hozzájárult a német nyelv oktatásának fellendítéséhez is az iskolában, új lendületet adott a diákoknak, és megerősítette bennük, hogy a nyelvtudás valódi, hasznos érték.
A szervezéssel kapcsolatos tapasztalatok
Az utazás szervezése összességében gördülékenyen zajlott, a két iskola között folyamatos és hatékony kommunikáció valósult meg. A magyar diákok és tanárok utazásának előkészítésében segített a Nagykanizsai Tankerület és a Vajda János Gimnázium vezetése is. A csoportos mobilitás előkészítése komoly együttműködést igényel, ugyanakkor a program nyújtotta lehetőségek tanárok és diákok számára is számos előnnyel járnak. A német partnerek szintén rendkívül segítőkészek voltak, közösen sikerült minden pénzügyi és szervezési akadályt megoldani.
Összegzés
Ez a hét minden résztvevő számára maradandó élményt jelentett. A projekt nemcsak a nyelvtudást fejlesztette, hanem segített jobban megérteni a német kultúrát, oktatást és a mindennapi életet. A megszerzett tapasztalatok és új barátságok hosszú távon is meghatározóak lesznek mindannyiunk számára. A szervezés és a megvalósítás sikere megerősítette bennünk, hogy az Erasmus+ program valódi lehetőséget nyújt a nemzetközi tanulásra, az önállóság fejlesztésére és a kulturális nyitottság elmélyítésére. A program bebizonyította, hogy a tanulás nemcsak az iskolapadban, hanem közös élmények és határokon átívelő kapcsolatok által is történik.
Arányiné Németh Márta és Marton Edina Melinda









