2025-05-29 Színes kémia – látogatás a MATE Georgikon Campusának laboratóriumában
Május 29-én a 7. A osztály mindkét kémia csoportja rendkívüli tanórán vett részt az egyetemen. A gyakorlat lehetőségét Dr. Kormos Éva, az egyik hetedikes tanuló édesanyja vetette fel, ő segített a szervezésben, megvalósításban. A diákok különböző anyagok lángfestését, valamint sokféle sav-bázis indikátor színváltozását figyelhették meg. A gyakorlatokat vezető Dr. Csitári Gáborral előzetesen egyeztettünk, úgy választottuk ki azt a két tananyagrészt, amelyekhez a vizsgálódásainkkal kapcsolódni tudtunk. Ő feladatlapokat is készített, melyen rövid elméleti bevezető volt olvasható, valamint a látottakat is rögzíteni tudtuk. A felhasznált anyagok és eszközök precíz előkészítését Márton Adrienn végezte.
A diákok párokban, kisebb csoportokban dolgozhattak, így mindenkinek lehetősége volt élményszerű tapasztalatokat szerezni. A mellékelt fotók is tanúsítják, hogy nem csak ismereteinket bővíthettük, hanem közben igazán jól is éreztük magunkat!
Köszönjük szépen a lehetőséget!
Németh Rita