Tanulmányi kirándulás a Richter Gedeon Gyógyszergyárban
2025. június 10-én a Vajda János Gimnázium 11.B biológia tagozatos és a 10.A osztály leendő biológia sávos tanulói közül többen tanulmányi kiránduláson vettünk részt a budapesti Richter Gedeon Gyógyszergyár Látogatóközpontban és Múzeumban, Bertáné Kövesdi Gabriella tanárnő szervezésében és Fonyó Lajos tanár úr kíséretében.
Csoportunk kora reggel gyülekezett a keszthelyi vasútállomáson, majd elindultunk vonattal Budapestre. Utunk célja az volt, hogy közvetlen betekintést nyerhessünk a hazai gyógyszeripar működésébe, és megismerkedjünk a kutatási-fejlesztési tevékenységekkel.
A látogatás során rendkívül tartalmas és informatív programok várták bennünket.
Először Prof. Dr. Szántay Csaba, a Richter szerkezetkutatási osztályának vezetője tartott előadást, amelyben ismertette a vállalat főbb tevékenységeit, valamint önismereti témák boncolgatásával a siker felé vezető utat mutatta be. Az előadás során megismerhettük a gyógyszerkutatás és fejlesztés folyamatának alapjait, valamint inspiráló példákat hallhattunk arról, hogyan lehet tudományos pályán maradandót alkotni.
A program következő részében csoportunk megtekintette a Látogatóközpontot és a vállalat történetét bemutató múzeumot. A kiállítások interaktív elemei, valamint a bemutatott történeti dokumentumok és eszközök segítségével képet kaptunk arról, hogyan fejlődött a Richter Gedeon Nyrt. a 20. század eleji kis gyárból nemzetközileg elismert gyógyszeripari vállalattá.
Az ezt követő szakaszban laborlátogatásra is sor került, amely során egy rövid előadást hallgathattunk meg a gyógyszerkutatás jelenlegi irányairól, módszereiről, fázisairól, majd bepillantást nyerhettünk a laboratóriumi munka világába. A program zárásaként kaptunk egy kis szabadidőt a fővárosban, majd Keszthely felé vettük az irányt.
A tanulmányi kirándulás kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy az elméleti tudásunkat bővítsük, betekintést nyerjünk egy általunk érdekesnek vélt szakmába, amelyben talán többen is terveznek elhelyezkedni a későbbiekben. A résztvevő diákok hasznos ismeretekkel és maradandó él-ményekkel tértek haza, amelyek remélhetőleg hozzájárulnak a jövőbeli pályaválasztásunkhoz!
Sánta Dóra és Máté Hanna Nóra
10.A