Országos Német Verseny 2020.

2020 januárjában a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja országos német versenyt hirdetett 9. és 10. évfolyamos tanulók részére, kezdő és haladó kategóriában.

Az érdeklődés óriási volt, körülbelül 300 csapat nevezett a megmérettetésre, köztük kezdő kategóriában a 9.B-s „Zsalkás” csapat, melynek tagjai Salamon Zsigmond, Legoza Ádám és Koller Adrián voltak.

Az első forduló 2020. februárjában zajlott, melyben a diákok egy eredeti német szövegből kiindulva lexikai, szövetértési és nyelvtani feladatokat oldottak meg. A Vajdás csapat már itt is nagyon jól szerepelt és a második legjobb eredménnyel jutott a második fordulóba. Ennek megrendezését a koronavírus-járvány megjelenése miatt kétszer is el kellett halasztani, és csak 2020. szeptemberében kerülhetett rá sor. A második fordulóban egy videofilmet készítettek a csapatok, amely egy időkapszulába kerül a jövő számára. El kellett magyarázniuk, számukra mi jelenti a jelen egyik legfontosabb technikai találmányát és miért. Véleményüket indokolni kellett és kreatív példákkal alátámasztani. A csapat ezt az akadályt is sikeresen vette és bekerült a döntőbe, a legjobb 10 csapat közé. 

A harmadik fordulóra 2020. október 15-én került sor, a járványügyi helyzetre való tekintettel online formában. A 30 perces felkészülési idő alatt a csapattagoknak 3 szóbeli feladatot kellett kidolgozni, majd maga a prezentáció következett. 

A „Zsalkás” csapat ezen az országos versenyen az előkelő 4. helyet szerezte meg.

A csapattagok a verseny után célul tűzték ki, hogy ebben a tanévben is részt vesznek a megmérettetésen és ezúttal meg is nyerik. Sajnos Zsiga nélkül ez már nem lehetséges …

Arányiné Németh Márta felkészítő tanár

Címkék