2021-06-14 Egészségnap

Egészségnap a Vajdában

2021. június 14-én rendeztük meg 2. alkalommal gimnáziumunkban az Egészségnapot.

2018-ban került sor az első ilyen rendezvényre, amikor iskolánk Hemoglobin csapata (6 diák) és segítő tanáruk a Semmelweis Egészségnevelési Verseny döntőbe jutásának feltételeként szervezte meg a rendezvényt. 2019-ben a Zöld hét keretében csak Egészség délutánt tartottunk, tavaly a Covid-járvány miatt elmaradt. Az első Egészségnap olyan jól sikerült, hogy a pozitív visszajelzések arra ösztönöztek, hogy hagyományt teremtve minden évben legyen egy ilyen program az iskola életében.

Idén kicsit rövid volt az idő a szervezésre, mivel május 10-én tértünk vissza a jelenléti oktatásba. Az érettségiző osztályok kivételével 11 osztálynak kellett különböző programokat szervezni erre a napra. Mivel a digitális oktatás az osztályok közösségi életére volt elég negatív hatással, így ezen az Egészségnapon a lelki egészség, a közösségépítés került a középpontba, de ezen kívül számos egészséggel kapcsolatos programon vehettek részt a tanulók.

Az Egészségnap programja:

  • Egészségfejlesztési iroda - lelki egészség – játékos programok
  • Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat - csapatépítő játékok
  • Rendőrség - Kerékpáros ügyességi pálya - Nyomrögzítés és kábítószertáska
  • Családvédelmi szolgálat - nemiség és szexualitás
  • Iskolapszichológus – élménypszichológia a parkban
  • Iskolavédőnő - dohányzás (E- cigaretta) veszélyei
  • Cserkészek – ügyességi feladatok
  • Vízirendészet – veszélyek a vízparton, vízben
  • Elsősegélynyújtás – újraélesztés, félautomata defibrillátor használata, légútbiztosítás
  • Tüdő kapacitás fejlesztése - „Dalol a Vajda” versenyre készülés

Minden osztály 3 különböző helyszínt látogatott meg. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, a tanulók élvezték a programokat és sok új hasznos ismeretre tettek szert.

Külön köszönettel tartozom az Egészségnap előadóinak, akik első szóra jöttek és szívesen vállalták a részvételt és nagyban hozzájárultak a program sikerességéhez!

Jövőre ismét találkozunk az Egészségnapon!

Bertáné Kövesdi Gabriella

Kapcsolódó galéria

2021-06-14 Egészségnap

Címkék