2023-06-21 Nemzeti Tudósképző Akadémia tehetséggondozó tábora

2023. június 21-től 23-ig három napos nyári táborban vettünk részt az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium szervezésében, Szombathelyen. Gimnáziumunkból hárman utaztunk (11. A és 11. B) Vas megye székhelyére, ahol színes, biologiával és kémiával kapcsolatos foglalkozások vártak ránk. 

A vonatállomásról rögtön a gyakorlógimnázium rendkívül modernül berendezett laboratóriumába vezetett utunk, ahol már tíz órakor megkezdtük a csirkelábak boncolását. Ez a művelet egyáltalán nem hasonlított a konyhában megszokotthoz és minden érzékszervünket megdolgoztatta. A csirkeláb mozgatóizmainak tanulmányozásakor még teljesen gyanútlanok voltunk. A feketeleves csak másnap érkezett, egy nem túl barátságosan ránk tekintő disznószem boncolásának formájában, de ezt akkor még nem sejtettük. A délután folyamán még egy fizikával és egy ökológiával kapcsolatos, rendkívül érdekes előadást hallgathattunk meg, majd a harminc fokos hőségben kényelmesen berendezett kollégiumi szobánka tértünk haza pihenni.

A másnap délelőtti boncolás érdekes programunk volt, az ezt követő genetikáról szóló kiselőadás szintén. A délután folyamán ismereteinket jelentősen bővíthettük a sarlósejtes vérszegénység öröklődésének megismerésével és ezzel kapcsolatos izgalmas kutatást végezhettünk valamint érdekfeszítő feladatokat oldhattunk meg. 

A harmadik nap folyamán egy csak erős idegzetűeknek ajánlott sáskaboncolás és egy újabb kémiai témájú előadás után a sokak által már nagyon várt növényhatározás következett. A feladat során különböző színű, illatú és megjelenésű nővényfajokkal ismerkedhettünk meg. A nap folyamán szó esett még különböző növény és állattani kutatásokról és mélyebb betekintést nyerhettünk az ökológia résztudományaiba. Az esti program részeként szentjánosbogarakat és más éjjel aktív rovarfajokat csapdázhattunk volna a Kámoni Arborétumban, azonban a közelgő vihar miatt csapatunknak ebben a tevékenységben nem lehetett része.


Sáskák légzőszervrendszerének részlete


Fotoszintézis kísérlet előkészítése


A három nap során nem csak értékes ismeretekkel gazdagodhattunk, de új barátságokra és felejthetetlen élményekre tehettünk szert. A tábor kihagyhatatlan kaland volt mindhármunk számára. Vass Adrien és Bertáné Kövesdi Gabriella tanárnőknek köszönjük, hogy lehetőségünk lehetett a biológia sokszínű, érdekességekkel teli világába még több betekintést nyernünk.

Németh Réka 12.A
 

Címkék