2023-09-27 Vajdás diákok a Francia Intézetben és a Renoir kiállításon

Szeptember 27-én volt lehetőségünk Marton Edina és Jakabos Barbara Tanárnők kíséretében Budapestre látogatni, ahol célunk a Francia Intézet és a Szépművészeti Múzeum meglátogatása volt. 

A meglehetősen korai indulás ellenére a vonatút igazán simán telt, így remek hangulatban érkeztünk meg a pályaudvarra. Innen metróval jutottunk el a Duna-partra, ahol volt egy kis időnk nézelődni és sétálgatni, mielőtt az Intézet felé vettük az irányt. Noha korán érkeztünk, szerencsénkre a Francia Intézet alatt található kávézó nyitva volt, így a teraszon ülve, kellemes zenét hallgatva ütöttük el az időt programunk kezdetéig. 

A foglalkozás keretein belül interaktív feladatokat oldhattunk meg – mindet franciául természetesen –, érdekességeket tudtunk meg a Louvre-ról, végül pedig meglátogattuk a könyvtárat, amelynek három emeletén mindenki talált a maga érdeklődési körének megfelelő köteteket. 
Ezután elindultunk, hogy megebédeljünk, mielőtt a nap legizgalmasabb részéhez, a Renoir-kiállításhoz érnénk. A csapat gyorsan szétszéledt, hogy mindenki megtalálja a tökéletes falatokat, legyen az pizza, hamburger vagy épp kürtőskalács. Mivel mind pontosan megérkeztünk a megbeszélt találkozóhelyre, újból metróra szálltunk és meg sem álltunk a Szépművészeti Múzeumig. Itt ugyan már érződött a csapaton, hogy a jó hangulat és remek ebéd után nem sok lelkesedéssel akarunk végigsétálni az egész kiállításon, de úgy vélem, mindenki nevében kijelenthetem, amint beléptünk az első festményekkel teli terembe, mind sokkal izgatottabbak lettünk. 

A gyönyörű képek és azok remek megvilágítása igazán hangulatossá tették az összes termet, nem is beszélve a sok információról és érdekességről, melyeket egyes képek mellé ragasztottak a falra – amint beléptünk az ajtón például, egy illusztrált, igazán részletes idővonal fogadott minket Renoir életéről és munkásságáról. 

Sajnos az idő hamar elrepült, így egy kevés időt töltöttünk a Múzeum ajándékboltjában, majd még egyszer utoljára a pesti tömegközlekedést kihasználva visszaindultunk a vonatállomásra. Szerencsére ide is hamar érkeztünk, így még belefért egy utolsó vásárlás – péksütik, gumicukrok, egyéb egészséges és tápláló dolgok találtak gazdára – mielőtt megkezdődött újabb két és fél órás zötykölődésünk Keszthely felé. 
Összességében úgy érzem, mind remek élményekkel gazdagodtunk és egy igazán eseménydús, tanulságos napot tölthettünk Budapesten. Kipróbálhattuk, hogyan kell franciául rendelni egy kávézóban, megtanultuk kiejteni Renoir és barátainak neveit, megtudtuk, hogy a franciák az egyetlenek, akik a Mona Lisa-nak külön nevet adtak és hogy a Louvre teljes területe nagyjából nyolc futballpálya méretű. 

Berecz Barbara 12.A
 

Kapcsolódó galéria

2023-09-27 Vajdás diákok a Francia Intézetben és a Renoir kiállításon

Címkék