Határtalanul - Kárpátalja 2019.

HATÁRTALANUL! program - Kárpátaljai szolidaritási program (HAT-18-03-0088)

Határtalanul! Kárpátaljai Szolidaritási Program
Keszthelyi Vajda János Gimnázium -
Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium
2019. május 22-26.

Május 22-én hajnali negyed hatkor indultunk el Laci bácsival és három kísérő tanárunkkal kárpátaljai kirándulásunkra. Mindenki tudta, hogy az út hosszú lesz. Dél tájban végül elértük a beregsurányi határátkelőt, majd hosszú várakozás után beléptünk Ukrajna területére. Beregszászon Turi Zoltán és Varga Gábor tanár urak vezetésével felfedeztük a várost. Elsőként a Beregvidéki Múzeumot látogattuk meg, ahol az évszázados népi földművelő eszközöktől kezdve egészen a néhány éves gyufa makettekig minden helyi érdekességet megtekinthettünk. Ezután a szomszédban található neogótikus templomot néztük meg és egy rövid előadást hallottunk az épület történetéről. A Vérke patak hídján készült fotó után Varga Gábor tanár úr mutatta be nekünk Beregszász központját, majd fél óra szabadidő következett. Ezalatt eredetileg önállóan akartuk felfedezni a belvárost, azonban a rossz idő miatt egy boltban vártuk meg az idő leteltét és legtöbben igyekeztünk jelezni az itthoniaknak, hogy minden rendben van. A nap utolsó „programja” a szállás felfedezése volt, ami Beregszásztól 6 kilométerre, Makkosjánosiban volt. A szobák beosztása és elfoglalása után megvacsoráztunk, majd a hivatalos verzió szerint lefeküdtünk aludni, a valóságban pedig még néhány óra csapatépítő beszélgetés és játék következett.

A második napon az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnáziumot látogattuk meg. A buszút során szinte minden lány hajfonata elkészült és a reggeli éneklés sem maradt el. A gimnáziumban lehetőségünk volt pénzváltásra, közben pedig beszélgetésbe kezdtünk az ungvári diákokkal. A hivatalos köszöntés után egy helybéli tanárnő előadásában megismerhettük az iskolát, majd Varga Gábor tanár úr is bemutatta a Vajdát és átadtuk 400000 forintos adományunkat, amely - mint később kiderült - az intézmény féléves költségvetését fedezi. Ezek után a helyi diákok zenés műsora következett, amelynek második dala a mindenki által ismert Ismerős Arcok - Nélküled című száma volt. A nemzetünk szétszakítottságára, de egyben az összetartozásunkra emlékeztető dalt közösen énekeltük az ungvári diákokkal; sokan meg is könnyezték ezeket a megható perceket. A bemutatók után 3 csapatra oszlottunk, amelyek élére helyi diákok kerültek és megkezdődött a város felfedezése. A feladatok teljesítése és az ungvári diákok által diktált tempó komoly kitartást igényelt, de időről időre becsempésztünk magunknak néhány perc pihenőt a padkákon. A fáradtság megérte: Megismerhettük a város gyönyörű épületeit, mint például az ungvári zsinagógát, megcsodálhattuk a háromszorosára duzzadt Ung folyót, valamint a számtalan színben pompázó ortodox templombelsőt. Délután egy óra körül a diákok elbúcsúztak tőlünk és megérkezett a Rákóczi Szövetség idegenvezetője. Közösen megtekintettük az ungvári várat, a benne található érdekes kiállításokat és a különböző tájak jellegzetességeit felvonultató skanzent, majd elindultunk a buszhoz. Ekkor ért el minket újra egy komolyabb eső, de szerencsére legtöbbünknél volt esőkabát vagy esernyő. A buszra felérve mindenki boldogan nyugtázta, hogy már csak a hotel étterméig kell aznap elsétálnunk, ám ekkor következett a nap legnagyobb meglepetése: a nevickei várrom. Szakadó esőben hegyet mászni kifejezetten érdekes élmény volt, hiszen még azok is futni kezdtek, akiket erre a testnevelés tanárok sem tudtak rávenni az évek során. A csúcsra érve azonban gyönyörű látvány fogadott minket, mindenki egyetértett abban, hogy érdemes volt bőrig ázni, és örömmel ugráltunk a több méter magas, csúszós várfalakon. 

Harmadik napunkon a reggeli után Munkács felé vettük az irányt. Ekkor láttuk először a napot, ami az előző napi hegymászás körülményei után mindenki számára kellemes meglepetés volt. Idegenvezetőnkkel megnéztük a vár legfontosabb nevezetességeit, mint például a Turul-szobrot, majd Zrínyi Ilona, valamint fia, II. Rákóczi Ferenc szobránál elhelyeztük koszorúnkat és elénekeltük a Himnuszt. Ezután szabad program keretében végig jártuk a vár kiállításait. Kora délután Munkács városában tettünk egy sétát, megtekintettük a csodával határos módon eredeti pompájában megmaradt belvárost, a piacon helyi termékeket, gyümölcsöket vásároltunk. Ezután elindultunk a Vereckei-hágóhoz. A sáros, szerpentines hegyi utakon Laci bácsi ügyességének köszönhetően viszonylag sokáig tudtunk busszal menni, az emlékműtől 10 percnyire kellett leszállnunk. Ugyan ekkorra már visszatért a szinte folyamatos eső, az emlékműhöz felérve mégis fantasztikus látvány tárult elénk. Miután az elengedhetetlen tájképek és csoportképek elkészültek, ismét koszorúztunk és énekeltünk. A Himnusz után egy Varga Sári által tanított népdal - Hazám, hazám, csendes hazám” - hangzott fel, majd a szó szoros értelmében könnyes búcsút vettünk a hágótól. A szállásunk felé haladva Szolyván a második világháború és a málenkij robot áldozatainak emlékparkjában helyeztük el koszorúnkat. Rövid itt tartózkodásunk során a jelenlegi szociális problémákkal is szembesültünk a bejáratnál kéregető kisgyerekek által, ami mindnyájunkban mély nyomot hagyott. 

A negyedik nap első állomása a Rákóczi-szabadságharc emlékét őrző tiszaújlaki Turul-szobor volt. Innen Huszt városát vettük célba, ahol újabb hegymászás várt ránk. Kirándulásunk legmeredekebb túraútvonala vezetett fel a várromhoz, az előző napok azonban megedzettek minket, így lefelé jövet mindenki vállalta az idegenvezetőnk által ajánlott “extrém” útvonalat. A nap utolsó állomása a Szinevéri-tó volt. Az ide vezető úton a Kárpátok minden csodáját láthattuk; mindannyian beleszerettünk a vadregényes környékbe. A természetvédelmi területre érkezve közösen ebédeltünk egy kalyibához hasonló étteremben. Ezután elindultunk a tóhoz, amely bár egy tengerszem, az út nagyrészt mégis fölfelé vezetett, a minket fogadó látvány azonban mindenkit kárpótolt. A tó partján volt lehetőségünk mézeket, lekvárokat és teákat kóstolni, vásárolni a helyi árusoknál. A buszban ezek után ismét a hegyek csodálásával mulattuk az időt egészen addig, amíg Varga Gábor tanár úr kérésére hirtelen megálltunk. Kárpótlásként a Huszton elmaradt gyermeknapi dodzsemezésért átmentünk a Talabor folyón átvezető függőhídon. A híd stabilnak semmi képpen nem volt nevezhető, 40 ember alatt pedig főleg nem, viszont hatalmas élmény volt a hömpölygő folyó felett ugrálni.

26-án reggel búcsút mondtunk a Hotel Helikonnak és az ablakaink alatt károgó varjaknak. Délkelet felé indulva felkerestük Csetfalvát, ahol megnéztük a helyi görög-katolikus, valamint a csodás kazettás mennyezettel rendelkező református templomot és a híres fa haranglábat. Ezek után Beregszász mellett egy gyors bevásárlás következett, majd elindultunk Beregsurány felé. Hazafelé a határátkelés közel sem volt egyszerű, az ukrán oldalon elég sokáig várakoztattak minket, másfél óra után mégis átértünk Magyarországra és újra élvezhettük a kinti viszonyok ismeretében tökéletesnek tűnő hazai utakat. Beregsurányban még volt egy kisebb pihenőnk, amíg tanáraink és nagykorú iskolatársaink szavaztak, majd végleg hazafelé vettük az irányt. 22 óra körül szerencsésen megérkeztünk Keszthelyre.

Köszönet minden utazó nevében Karácsonyi Ágnes tanárnőnek és Turi Zoltán tanár úrnak, hogy elkísértek minket, valamint Varga Gábor tanár úrnak, aki immár sokadjára szervezett számunkra egy csodálatos kirándulást.

Szijgyártó Petra 11.A